A vizualizáció már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket. Az irányított „képzelgésnek” előfutára volt az álmok tanulmányozása. Az álomképeknek nagy jelentőséget tulajdonítottak már az ősi Egyiptomban is. Anubis papjai az álmokban gyógyították az embereket, segítettek a problémáik megoldásában.

Az álomképeket egyfajta misztikum övezte és csak a beavatottak számára volt hozzáférhető a tudás.

A modern lélektan megalapítói, különösen a pszichoanalízis elterjedésével egyre pontosabb képet tudtak nyújtani az álmok, valamint a mentális képek jelentőségéről. Lehullott a mitikus köd az álmokról és ma már mindenki számára hozzáférhetőek azok az információk, amelyek az álmok jelentőségéről szólnak. Korrekt álom értelmezéshez azonban ma is célszerű erre képzett szakember segítségét igénybe venni, hiszen álmunkban megjelenő belső képek üzenetét nagymértékben meghatározzák aktuális élethelyzetünk, lelki problémáink.

A mentális képek alkalmazása azonban nem merül ki az álom értelmezésnél, hanem sokkal szélesebb területen felhasználható életünk jobbá, szebbé tételéhez, képességeink kiteljesítéséhez, teljesítményünk növeléséhez, de akár öngyógyítás során hatékony kiegészítője lehet a gyógyító terápiának.



Miben rejlik a belső képek ereje és használhatósága?

Míg az ősi korokban inkább csak az álmokra korlátozódott a belső látványok értelmezése, addig a modernebb korokban egyre inkább afelé fordult a kutatók figyelme, hogy ezeket a képeket miként lehet éber, vagy meditatív állapotban alkalmazni a különböző problémás helyzetek megoldására.

Itt meg kell említeni, hogy természetesen a képek alkalmazásának már régen kiforrott technikái léteztek a keleti filozófiai és gyakorlati rendszerekben.

James (1890) nevéhez fűződik az ideomotoros elmélet megalkotása. James elmélete szerint amikor valamit eltervezünk, kitalálunk, akkor elménkben megjelenik ennek a célnak a képzete. A cél megelevenedik és egy képet alkot róla az elménk. Ennek a belső képnek azonban mozgásgerjesztő hatása van. Ez azt jelenti, hogy még mielőtt bármit tennénk is a célunk megvalósulása érdekében az elménk már elkezdi az előkészítő folyamatokat, aktivizálja azokat az idegpályákat, amelyek majd a cselekvésben részt vesznek.

Például, ha eltervezem, hogy megfogok egy pohár vizet és megiszom, mert szomjas vagyok, akkor az ivás gondolatára megjelenik a víz képzete az elménkben, majd elindul a gépezet. Elménk elkezdi megszervezni azt a mozgássort, amelynek a végeredménye az lesz, hogy a szomjoltó víz legördül a torkunkon. Meg kell fognom a poharat, ki kell nyitni a csapot, ellenőrizni elég hideg-e a víz, tiszta-e a pohár stb.

Mindez a folyamat tudatunk számára követhetetlen, úgy is mondhatjuk, hogy tudattalan. Amikor szomjasak vagyunk, nem gondolkodunk el mindazon, hogy miképpen fogok inni, hanem egyszerűen csak iszok. Viszont mindaz az előkészítő folyamat, amit az előbb felvázoltunk villámgyorsan lezajlik az elménkben.

Ez a tudattalan folyamat különösen ott kap jelentős szerepet, ahol már megszoktunk valamit. Kialakult egy szokásrendszer mondjuk az ivás körül. Aki azt szokta meg, hogy csapvizet iszik és a hideg vizet szereti, az ellenőrzi a víz hőmérsékletét mielőtt a pohárba tölti. Aki viszont csak ásványvizet szokott inni, annak ez a lépés kimarad és helyette a hűtőnyitás mozdulata ivódik az elméjébe.

Miután a szokás kialakult és rögzült, a fejünkben lévő képek határozzák meg a viselkedésünket. Idegen helyen is keresni fogjuk a hűtőt, ha megszomjazunk, vagy az ásványvizet, de lehet, hogy megelégszünk a sima csapvízzel. Ezek a kialakult képezetek automatikusan befolyásolni fogják tetteinket, érzelmeinket és gondolatainkat, anélkül, hogy mi ennek tudatában lennénk.

Emil Coué neve bizonyára ismerős a kedves olvasó számára. Őt tekintik a pozitív a gondolkodás atyjának. Az önszuggesztiós módszerek nagy része az ő munkásságának nyomán fejlődött, alakult ki. Több könyve jelent meg, melyek részletesen taglalnak egy-egy témát az autoszuggesztióval való öngyógyítás témakörében.



Fő tételei így foglalhatók össze:

1. Amilyen gondolat betölti, áthatja és uralja az elménket az megvalósulni igyekszik, amennyiben ez emberileg lehetséges.

2. Amennyiben az akarat és a képzelet szembeáll egymással, akkor mindig az valósul meg, ami a képzeletben található. Azaz a cselekedetek hajtóereje a képzelet és nem az akarat.

Coué a hangos szavakkal történő programozásra helyezte a hangsúlyt, de nem hagyta figyelmen kívül az elképzelt képek jelentőségét sem, bár csak kiegészítő lehetőségként említette.

Mit jelent a 2. pont az ideomotoros elmélet szempontjából? Vajon tényleg a képzelet a cselekedetek hajtóereje? Sokan azt mondják, hogy csak akarni kell és minden sikerül. Itt mintha egy kis ellentmondás feszülne! Bontsuk most ezt a törvényt ki egy gyakorlat segítségével!

Emelje fel kedves olvasó most olvasás közben a bal kezét. Majd a jobb lábát. Valószínűleg ez nem okozott különösebb problémát senkinek.

Most azt kérném, hogy változtassa meg a máj funkciójának működését, vagy a szívverését gyorsítsa fel. Ez a feladat már bizonyára nehézségekbe ütközik és nem olyan egyszerű feladat, mint gondolnánk.

Most csukja be a szemét és képzelje el magát, amint nagy melegben először lassan, majd egyre gyorsabban kezd el futni. Légzése felgyorsul, a végén már rohan, zihálva kapkod a levegő után, de kitartóan szalad a cél felé. Ha sikerült ennek a gondolatnak betöltenie, áthatnia és uralnia az elméjét, akkor a szívverése felgyorsult.

A gyakorlat hatását könnyen ellenőrizheti egy otthoni vérnyomásmérővel. A gyakorlat előtti 116/70-es vérnyomás 74-es pulzusszámmal a kb. 2 perces gyakorlat végére 136/80-ra és 84-re nőtt.

Most vegyen pár mély lélegzetet, hogy szervezete visszaálljon a nyugalmi állapotba.

Hogy lehet, hogy egyszerű „képzelgéssel” tudott egy olyan folyamatot irányítani, ami az akaratától független (szívverés felgyorsítása), míg az akaratával ez nem sikerült?

A titok nyitja nagyon egyszerű és testünk működésének természetéből fakad. Arról van szó, hogy idegrendszerünk bizonyos szempontból két részre osztható: akaratlagos valamint autonóm vagyis az akaratunktól független idegrendszeri részre. Az akaratlagos idegrendszer segítségével irányítani tudjuk azon cselekedeteinket, amelyek ellenőrzést igényelnek részünkről pl. a mozgásunkat.

Az autonóm részt más néven vegetatív idegrendszernek is szokták nevezni és minden olyan testi folyamatot irányít, ami létfenntartásunkhoz, életben maradásunkhoz szükséges, és nem áll a tudatos ellenőrzésünk alatt. Így az összes belső szervünk működését is irányítja. Gondoljon csak bele milyen nehézségekbe ütközne, ha egyszerre kellene irányítania a szívverését, a légzését, a májának működését plusz még a napi feladatait is el kellene látnia. Egy kicsit nem figyel oda és máris nem ver a szíve, vagy elfelejt levegőt venni.

Az első Coué törvény értelmében tehát, ha egy gondolat betölti a képzeletemet, áthatja és uralja azt, akkor az a gondolat az emberi lehetőség határain belül megvalósulni igyekszik. Ha a citrom képzete betölti a képzeletemet, akkor az elménkben a citromhoz kapcsolódó hatások elindulnak a megvalósulás útján. Ennek következtében nyálunk összefut a szánkban, mintha valódi citromot nyalogatnánk.



A képzelet tehát képes uralni a vegetatív idegrendszeri funkciók működést is, akaratunk pedig erre képtelen.

Amennyiben tehát a képzelet és az akarat között ellentmondás van, mindig az valósul meg, amit a képzeletünk tartalmaz.

Fontos azonban, hogy ezek a mentális képek mindig az egyén képzeleti tartalmaihoz igazodjon, azaz egyénre szabott legyen. A lelki vírusokat tartlmazó mentális képek veszélyesek lehetnek a gyakorlás során.

Forrás: www.egyensulyert.hu